Kezdőlap
Bontovics Ignác
Bontovics Ignác képviselőjelölt oldala
Kedves Békésszentandrásiak!
Ismét egy választás elé érkeztünk, amikor dönthetünk arról, hogy kik képviseljék településünket. Ezen a választáson én is indulok, mint független képviselőjelölt.
Öt év bizottsági munka után szeretném képviselőként is szolgálni ezt a kis települést, megyénk nyugati kapuját. Külsős bizottsági tagként a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottságban igyekeztem képviselni a rászorulók támogatását. A rendeletek megalkotásánál pedig figyelni azt, hogy a lehetőségekhez képest mindenki számára a legkedvezőbb és igazságos döntés születhessen. Igyekeztem elősegíteni az elkóborolt kutyák átmeneti őrzésére kínált kutyakenneles megoldást.
1978-ben születtem, és mindig itt éltem ebben a kis faluban, amelyre mindig is büszke voltam. Valóságos gyöngyszem a maga szépségeivel itt a Holt-Körös ölelésében, ami számomra olyan, mint egy parányi tengerpart.
Célom, hogy Sinka Imre polgármester eddigi munkásságát továbbiakban is támogatva:
- Minden korosztály számára legyen lehetőség kikapcsolódást adó programokon részt venni.
- Elősegítsem a békés egymás mellett élést lakosok és üdülőtulajdonosok között egyaránt.
- Megragadok minden lehetőséget, ami közösségünk kulturális értékeinek megőrzését és hagyományaink ápolását szolgája.
- Keresem a lehetőséget az útjaink és közösségi tereink fejlesztéséhez.
- Tanárként fontosnak tartom, hogy fiataljaink itt képzeljék el jövőjüket, és gyermekeink számára elérhető legyen a megfelelő oktatás és nevelés.
Ha Önök is így látják, kérem támogassák képviselőjelöltségemet szavazatukkal!
- Hits: 9342